Katonai összeszerelhető játékok

katonai játék helikopterHivatásos katona vagyok, a kislányomnak pedig hivatásos hős. Lány léte ellenére odavan mindenért ami military, csak terepmintás ruhákat hajlandó felvenni és mindig bevetéseset akar játszani. Imádom a lelkesedését, hiszen tudom, hogy nekem szól. Karácsonyra katonai járműveket kért, és azt, hogy a két ünnep közötti szünetben együtt játszunk vele. Eleinte tanácstalan voltam, aztán eszembe jutott, hogy egyszer már nézegettem a terepen.hu-n a kis összerakható játékokat, hogy milyen profik, amikor outdoor felszerelést rendeltem magamnak Mivel mindennel megvoltam elégedve idáig is, amit a terepen.hu webshopból rendeltem, ezért biztos voltam benne, hogy a játékok is szuperek lesznek, ráadásul nagyon jó áron vannak a katonai összeszerelős játékok, így egy egész kis mini-hadsereget feltudunk majd vonultatni a nappali szőnyegén. Ha pedig ezzel együtt magamnak is rendelek egy-két szükséges holmit, azzal még a szállítási költséget is megspórolhatom, főleg ha elérem az összeghatárt és ingyenesen kiszállítják a csomagomat, mert akkor gyakorlatilag két szállítási költséget spórolok meg. Részletes leírás itt:www.terepen.hu

Vélemény, hozzászólás?