Kerti étkezőgarnitúra a családnak

kerti étkezőgarnitúra
kerti étkezőgarnitúra

Pár hónapja költöztünk a párommal vidékre, egy új házba. Ahogyan ez lenni szokott, azonnal minden ismerősünk bejelentkezett, hogy jönnek segíteni, mondanom sem kell, hogy ez inkább kerti partizást jelentett, pláne, amikor meglátták a kertben a medencét. Párommal felkészültünk arra, hogy jönnek majd a barátaink, no meg magunk miatt is, többnyire tele volt mindenfélével a hűtőnk, italokkal, gyümölcsökkel. A bulik után a takarítás hamar ment, mert bevezettük a műanyag poharakat és tányérokat, így csak a szemetes kellett bedobálnunk ezeket és a maradékot. nagy bánatomra azonban nem tudtam mit kezdeni a kerti párnáink keletkezett, különböző eredetű és pláne, színű foltokkal. Egyre gusztustalanabb lett mindegyik, már az sem segített, hogy megfordítottuk. Ezen már a párom is berágott, mondta, egyébként sem kényelmesek már ezek a régi, hepehupás, félig törött lábú székek meg ágyak, neki (!) ebből elege van. Nem, nem a barátainkról mondtunk le, hanem hamarosan megérkeztek hozzánk az új kerti székek, a kerti asztallal együtt, no és négy darab napozóágy, melyet a párom az OOUI weboldalán rendelt meg, minden akciós volt, és az volt az egyik szempont, hogy ezekre vizesen is rá lehetett ülni, a bulik után a párom átslagozta öket, hamar száradtak, nem kellettek párnák, és elmondhatom, hogy remekül festettek a kertünkben, valahogy olyan rend lett!

Vélemény, hozzászólás?