Budapestről kényelmes utazással Zürichbe

budapest-zurich buszHa most repülő lenne az az eszköz, amivel utaznék, nem biztos, hogy tudnám, melyik társasággal repüljek. Egyáltalán milyen társaságok vannak? Persze hallok dolgokat, de körülbelül húsz éve nem ültem repülőn, azóta sokat változtak a dolgok. Most utána is néztem, jó sok társaság közül lehet választani, nyilván az úticél is meghatározza, melyek azok, akik az általunk választott országba repítenek minket. Jelenleg nincs konkrét tervem, de a következő pár év tervei között szerepel, hogy repülővel utazunk egy távolabbi országba, ahová nehezebb a Földön közlekedve eljutni. Addig még gyűjtünk, de legalább tudom, hogy biztosan lesz olyan légitársaság, ami elvisz minket a kiválasztott helyre. Most azonban még földi utakat tervezünk, busszal vagy vonattal. Horvátország, Zürich is tervekben szerepel, meg még jó pár magyarországi városka. Annyi hely van, amit még nem láttunk, csak győzzük megnézni őket. Azt javaslom minden ismerősömnek, hogy ha van rá lehetősége, utazzon. Ezeknél az élményeknél kevés maradandóbb dolog van.

Vélemény, hozzászólás?