A szárnyas kapu ideális választás olyan helyen, ahol az oldalirányú mozgatás nem lehetséges. Ilyen lehet például egy szűk, a kerítés és ház között elhelyezkedő kapubejáró. A nyíló kapu esetében beszélhetünk egy vagy kétszárnyas kapuról, helyi adottságoknak megfelelően. A szárnyak nyílhatnak befelé vagy kifelé is, azonban ehhez szükség van megfelelő méretű oszlopra és erős zsanérokra. Az úszó és guruló kapu működési elve hasonló abban a tekintetben, hogy a kerítés mellé eltolva nyitható. A guruló kapu nevében jelzi, hogy csapágyazott görgőkön gurul, melyeket egy alapra rögzített fém sín vezet. Ennek előnye, hogy a kapu a kapunyílással azonos méretű, így helyigénye kisebb az úszókapunál. Hátránya, hogy a sín idővel vetemedhet, valamint hideg idő esetén a csapadék ráfagyhat, amit le kell olvasztani. Erre szerencsére ma már vannak automatizált megoldások is. Az úszókapu legnagyobb előnye, hogy sín nélkül, a föld felett „úszik” pár centiméterrel. Ez úgy lehetséges, hogy a kerítés mellett kialakításra kerül egy kapu méreteinek megfelelő méretű beton alap. Erre kerülnek rögzítésre a görgők és ez képezi a kapu ellensúlyát is. Kovácsoltvas kerítést, korlátot, kaput, lépcsőkorlátot szeretne otthonához? A sepifemtechnika.hu webáruház az ön segítségére lesz!
Nyíló, úszó vagy guruló kapu!
Hozzászólás