A legjobb könyvelő

p-house könyvelés

p-house könyvelés

Amikor rájöttem, hogy szeretnék egy olyan ingatlant, ami csak az enyém, független mindenkitől, és talán egyszer majd berendezhetem irodának, naponta több órát töltöttem a kereséssel. Valami hihetetlen volt számomra, amikor öt hónap múlva, pontosan olyan lakást találtam, amiről mindig álmodtam. Fantasztikus áron ráadásul, és olyan helyen, amit megálmodtam. Meg is vásároltam a lakást és azóta újítgatom. Sok helyen éltem már, ezért eléggé izgultam, hogy vajon a társasházkezelő, aki ház ügyeit intézi, milyen is lesz. Sok csalódáson vagyok túl, így nyilvánvaló, hogy minél hamarabb szerettem volna megtudni, hogy például ki a közös képviselő vagy a könyvelő. Mikor megismerkedtem a P-house munkatársaival, hatalmas kő esett le a szívemről. Annyira jó érzés, hogy vannak még olyan becsületes és precíz, dolgos szakemberek, akik megtesznek mindent a házért. Így én is biztonságban érzem magam. Ráadásul igazán jó árakon dolgoznak, szóval azt hiszem, kifogtam az aranyhalat. Nagyon köszönöm!

Céges pénzügyek intézése szakemberrel

könyvelésNem régen költöztem csak szép fővárosunkba, így még minden új számomra. Jelenleg a lakáskeresés a fő elfoglaltságom, hiszen szeretnék minél hamarabb saját lakásba költözni, de nyitott szemmel járok annak érdekében is, hogy vállalkozásimat a lehető leghamarabb be tudjam indítani. Persze ehhez szükségem lesz a megfelelő helyen lévő üzlethelyiség mellett egy jó könyvelőre is, aki tisztában van a folyton változó szabályokkal és otthonosan mozog a könyvelésben valamint a bérszámfejtésben is. Régi szomszédom szerint a vállalkozást mindenképpen az adótanácsadással kell kezdenem, hiszen itt nagyon sok dologra fény derülhet és lehetőség van felmérni a lehetséges adófizetési módokat, könnyítéseket. Már ekkor nagyon oda kell figyelni, mert sajnos többször hallottam már olyat, hogy az adótanácsadás során kis kapukat kerestek, melyek később bezárultak és komoly problémát okoztak az adófizetőnek. János javaslatára a BFB Consulting budapesti irodáját fogom felkeresni, melyről csak jót hallott és olvasott eddig.